Diplomamentő Program!
Megjelent a pályázati felhívás természetes személyek részére
A nemzetgazdaság fejlődéséhez nélkülözhetetlen a megfelelően képzett, idegen nyelvet beszélő, felsőfokú végzettséggel rendelkező humán erőforrás rendelkezésre állása.
A felsőoktatásban tanulmányokat folytatott hallgatók 20-22 százaléka a nyelvvizsga hiánya miatt nem kapja meg az abszolutórium és a záróvizsga után diplomáját,jelentős részük pedig később sem szerzi meg az oklevelet.
A felsőfokú végzettséggel és nyelvtudással rendelkezők elhelyezkedési, munkahely megtartási, munkahely változtatási esélyei jelentősen meghaladják az ezzel nem rendelkezőkét. Diploma hiányában a felsőoktatásban töltött idő az egyén számára nem kamatoztatható a munkaerő-piacon, illetve a társadalom számára ennek költsége nem térül meg.
A program célja és célcsoportja
Nyelvvizsga hiányában elsődlegesen a diplomával még nem rendelkező, államvizsgáját hazai felsőoktatásban teljesített, de hallgatói jogviszonyban már nem álló uniós polgárok (természetes személyek) államilag támogatott nyelvi képzésbe vonása a diploma átvételéhez szükséges nyelvvizsga megszerzése érdekében. A támogatás közvetett célja, hogy a diploma megszerzését követően a célcsoport végzettségének megfelelő munkakörben helyezkedjen el.
Jelen pályázat közvetlen célja az államvizsgával már rendelkező természetes személyek nyelvvizsgára felkészítő képzésbe vonása annak érdekében, hogy a képzés végén sikeres nyelvvizsgát tegyenek, és azt követően átvehessék diplomájukat.
A Diplomamentő program a nyelvvizsgára felkészítő képzéseken való részvételt támogatja, B1 vagy a feletti szintről B2 nyelvi tudásszintre jutás érdekében az államilag elismert, általános, középfokú (B2) komplex, vagy írásbeli, vagy szóbeli nyelvvizsga sikeres teljesítéséért.
A jelentkezéssel kapcsolatos részletekért, kérem érdeklődjön Csala Nikolett oktatásszervező kollégánknál.
Csala Nikolett
Telefonszám: 0630/636-6934
Facebook
Twitter
Google+
Pinterest