A helyszíni ellenőrzés törvényességi és szakmai szempontból, magában a képzési folyamatban is vizsgálni fogja a képzések jogszabályok szerinti megvalósulását
A szakértők az intézmény ellenőrzésének tapasztalatait jegyzőkönyvben összegzik. A jegyzőkönyvet megküldik a hatóságnak. Az MKIK programszakértői, illetve gyakorlati képzést ellenőrző képviselője bevonásával készült jegyzőkönyvet az MKIK is megkapja, szakértőinek, képviselőjének esetleges ellenvéleménye záradék formájában kerülhet a jegyzőkönyvbe. A szakértők az ellenőrzés alapján a képző figyelmét felhívják a hibák kijavítására, a továbbfejlesztés lehetőségeire is.
A hatóság a jelentésben foglaltakat áttekinti, a nem megfelelően működő intézményeket felhívja a jogszabálysértés megszüntetésére, szükség szerint szankcionálja, a törvényben meghatározott súlyos vagy ismételt szabálysértés esetén akkreditációjukat – adott képzési körre vonatkozóan, vagy teljesen – visszavonja.
Az akkreditációt (engedélyt) visszavonó hatósági döntés ellen fellebbezésnek van helye. Ugyanakkor az akkreditációját elveszítő intézménynek az elindított, felnőttképzésben szabályozott képzéseket nyújtó tanfolyamait, illetve a támogatásban részesült személyeket más akkreditált intézménynek (intézményeknek) kell átadnia.
Publikálta: Fülöp Henrik
Digitális írástudás, Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT)
hirek.ws.all