Ugrás a tartalomra
Fülöp Henrik.
Gondolat · 2014. augusztus 28.

Megújult honlapunk

2014. augusztus 28. · 1 perc olvasás · Fülöp Henrik


Immáron több, mint 10 év a Felnőttképzésben eltöltött pályafutásomat követően szeretnék folyamatosan megújulni, a naprakészséghez megfelelő tudásanyagot megszerezni. Így a jelenlegi társadalmi, gazdasági, közösségi és generációs problémákra nyújtani olyan megoldásokat, modelleket, mellyel mindannyiunk életkörülményei, kilátásai, céljai egy jobb, szebb élet, és versenyképesebb Magyarország irányába mutatnak.
A hidak építését, és a megoldáshalmazok összekapcsolását, az eddig megszerzett tapasztalat, felhalmozott tudásbázis hasznosításával valósítom meg. Intézményünk sikeressége és mindennapi működése, a kollégák összehangolt munkája, és szakmaiságának összessége, már-már hitvallásként jeleníti meg a fentiekben foglaltakat.

Meglátásom, hogy mindannyiunknak sok múltban rögzült dologtól kell elszakadnia, valamint jelentős utat kell megtennie mindahhoz, hogy életünk és körülményeink a saját elképzeléseink szerint alakuljanak, változzanak. A léghajó, mint gondolataimban megjelenő, előtérbe helyezett egyszerű szimbólum, magyarázatként szolgál arra a leképezésre, hogy a jelenlegi helyzetünkből történő felemelkedés és elszakadás hogyan valósulhat meg. A szimbólum egyszerű működési alapelve, hogy csak úgy tud elszakadni pozíciójától, ha energiát befektetve a gömb (Test) megtelik „Tartalommal” (akarat, szorgalom, tudás, gyakorlat, tapasztalat), és ennek hatására felemelkedve, elhagyhatja pozícióját és ekkor már általunk kormányozva haladhat egy jobb, szebb élet, és versenyképesebb Magyarország irányába. Ezt követően kijelenthetjük, hogy megérkeztünk…

Ezt a filozófiát fémjelzi honlapunk: www.felnottkepzes.hu.

Tekintse meg!

Kérdése van az AZAR-architektúráról?

Egy 30 perces beszélgetés gyakran többet ér, mint egy 30 oldalas árajánlat.

Lépjen kapcsolatba